Képzések

Az Aeroplexnél azon dolgozunk, hogy több generációra előre biztosítsuk a légiipar jövőjét. Küldetésünk, hogy a munkaerőpiaci trendeket megfordítsuk és a mai modern és divatos szakmákkal egyenértékűvé tegyük a repülőműszaki hivatást és minden ehhez kapcsolódó szakmát.

Az Aeroplex egy magyar stratégiai vállalat, így gondolkodásunkban a nemzeti érdekek és a nemzeti légiipar támogatása az elsődleges. Ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy az MRO piac nemzetközi, így európai és globális szinten kell tekintsünk az iparágat érintő munkaerőpiaci kihívásokra, és ennek megfelelő válaszokat kell találnunk.

Az Aeroplexnél azt az elvet valljuk, hogy a cégek, szakmai testületek és oktatási intézmények összefogásával könnyíthetünk a munkaerőpiaci kihívásokon. Egyik legfontosabb partnerünk a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), mind a középfokú oktatásban, mind pedig a felnőttképzésben.

A magyar közép- és felsőfokú oktatás, valamint felnőttképzés elkötelezett támogatóiként duális együttműködésekkel és szakmai képzésekkel segítjük az utánpótlásképzést.

Büszkék vagyunk rá, hogy az állami képzésen végző repülőgép-szerelő és műszerész diákok első számú választása az Aeroplex, akik már a képzésük alatt megismerkednek az Aeroplex-szel, mint szakmai gyakorlati képzési helyszín.

  • Középiskolai duális együttműködési partnerünk a csepeli Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum. A képzésről bővebb információ ide kattintva olvasható.
  • Felsőfokú duális partnerünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, ahol a hallgatók nemcsak MSc képzési programmal, hanem akár BSc-n, kooperatív MRO specializáción keretein belül is elindíthatják mérnöki karrierjük. További részletek itt ide kattintva olvashatók.

Aeroplex Aviation Institute
Launching in 2024!

Aeroplex Aviation Institute is a specialized Part-147 training center founded by Aeroplex. The first courses of the training center will welcome students in 2024, and from 2025 it will be open to international audience.

About Aeroplex Aviation Institute

We offer

  • Part-66 Basic Training
  • „On-the-Job Training”
  • Online Courses

About Our Facility:

  • A dedicated training center capable of accommodating up to 28 students simultaneously.
  • A secure, modern, and well-equipped examination room.
  • Separate offices for instructors and examiners.
  • Secure storage for examination papers and training records.

Our Courses:

  • CAT. A
  • CAT. B1.1
  • CAT. B.2
  • Full Basic Course
  • First Type On-the-Job Training: B737, A320FAM
  • Practical Trainings: B757, B767, Airbus A330
  • Human Factors
  • Fuel Tank Safety – Phase 1&2
  • EWIS Training

Why Choose Us?

The name Aeroplex is synonymous with quality in the MRO industry. With our new Part-147 Training Center, we are shaping the next generation of aviation technicians, ready to excel anywhere in the world.

We offer everything in one place – a complete training portfolio covering all requirements for obtaining the EASA Part 66 license.

Benefit from our decades of theoretical and practical teaching experience. Our theoretical courses are delivered by instructors with 30 years of experience, while our practical training is led by active maintenance instructor-engineers with 30 years of experience and special service licenses.