KERESÉS

HÍREK

Építőipari Nívódíjban részesült az Aeroplex új hangárja

Az ország első széles törzsű repülőgépek fogadására is alkalmas óriáshangárját 2022 márciusában adták át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az Aeroplex Kft. 10 milliárd forintos beruházásának kivitelezője a Weinberg 93 Kft. volt, a 8200 négyzetméteres építmény pedig minden várakozásnak eleget téve jelentősen hozzájárult a magyar repülőgép-karbantartó vállalat növekedéséhez.

850 tonna acél, 2900 köbméter beton, 75 méter széles tolókapu 31 méteres belmagasság. A minden paraméterében óriásnak számító hangárban akár a világ egyik legnagyobb méretű repülőgépe, a Boeing 747-es is elfér, de keskenytörzsű, pl. Boeing 737 vagy Airbus A320 gépekből egyidejűleg 6 darabot tud „elnyelni.” Ez az extra kapacitás, amely lehetővé tette, hogy az Aeroplex mára Európa egyik legnagyobb független szolgáltatójává vált a légijármű-karbantartási piacon.

Az Építőipari Nívódíjat az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) alapította 1999-ben. A díj célja egyebek mellett, hogy szakmai elismerést adjanak a kiemelkedő építészeti-műszaki színvonalon megvalósított építményeknek. A repülőgép-karbantartó hangárért odaítélt díjat az Aeroplex az ipari és energetikai építmény kategóriában vehette át. A díjátadásról készült összefoglaló a Magyar Építők oldalán olvasható.

A létesítmény építése 2020 októberében kezdődött, ami a Covid által sújtott légiközlekedésben ambiciózus vállalkozás volt. A fejlesztés azonban kifizetődő lett. A tervezettnél fél évvel korábban elkészült 8200 négyzetméteres hangárt rögtön használatba vette az Aeroplex, hiszen ennek köszönhetően a korábbi 4-6 helyett egyszerre akár 10-12 repülőgép karbantartását is el tudták látni. A megnövekedett kapacitásnak köszönhetően a vállalat rekord eredményt ért el 2022-ben, amit várhatóan az idei évben is tovább tud növelni.

A széles törzsű hangár a legkorszerűbb energetikai szabványok szerint épült, így a hatalmas belmagasság ellenére is megfelelő komfortot biztosít. A létesítmény hűtéséről és fűtéséről hőszivattyúk gondoskodnak, így nemcsak télen, hanem nyáron is egyenletes a benti hőmérséklet.

Az Aeroplex beruházása az új hangár megépítésén túl a repülőgépek karbantartásához szükséges célszerszámokat, gépeket is magában foglalta. A teljes költség elérte a 10 milliárd forintot.

Demény Árpád, az Aeroplex ügyvezető igazgatója a díj átvételekor elmondta: „Megtiszteltetés, hogy a hangárépületünk a legrangosabb szakmai elismerésben részesült. Az új hangárunk az Aeroplex új korszakát fémjelzi, amelynek révén ma már Európa legnagyobb független repülőgép-karbantartói között versenyzünk. A díj pedig egy nagyon fontos megerősítést számunkra, hogy a beruházásunk a legmagasabb színvonalon valósult meg, ami egy újabb magyar sikertörténet.”